Üdvözöljük a Reitter Szívszalon honlapján!

Több évtizedes szívgyógyászati munkánk során jutottunk arra a döntésre, hogy a szívbetegek számára olyan járóbeteg ellátási formát hozunk létre, amelyik nincsen még tudomásunk szerint ebben a formában hazánkban. A tevékenység komplex jellege nem az orvos, uram bocsá még nem is teljesen a beteg, hanem a betegség igénye szerint épül fel.

Napjaink legpusztítóbb betegsége a keringési rendszer betegsége. Hazánkban az összes halálozás mintegy 51 %-át keringési betegség okozza. Ez a betegségcsoport nem egyidős az emberiséggel, hanem eléggé újkeletű, néhány száz éves, mondhatjuk, hogy frissen szerzett. Kialakulásához az emberiségnek aktívan tennie kellett. Tennie kellett a semmittevést, a rendszeres fizikai megterheléstől való elszakadást, a stresszben élést, a dohányzást, és nem utolsósorban a többletkalória fogyasztását jelentő táplálkozást. Napjaink sodró életvitele részben ki is kényszeríti ezeket a lépéseket, főként, ha egészségünket minden szinten alárendeljük annak, amit boldogulásnak, a társadalomban való talponmaradásnak gondolunk. Ilyenkor figyelmen kívül hagyjuk, hogy a megszerzett boldogulás csak akkor marad fenn, ha Ön is egészségben fennmarad. Ha megbetegszik, nem lesz képes az elérteket fenntartani, családját és saját magát megvédeni. Fejére borul az élete és elsodorja a betegség.

Napjaink keringési betegségei, a szívinfarktus, a szélütés, az érszűkület, a magas vérnyomás döntően életmódi eredetűek!

A legfontosabb lenne az elsődleges megelőzés, a lappangó keringési zavarok, a keringési betegségek kockázatának időben történő felderítése. Állunk rendelkezésükre a lappangó vérnyomásbetegség, koszorúsér betegség, ritmuszavarok, az úgynevezett „szervi“ vagy strukturális szívbetegségek felderítésére Szívszalonukban. Ehhez szaktudásunk és eszközeink az Ön rendelkezésére állnak.

Azonban ma Magyarországon az egészségtudat még nem tart ott, hogy a potenciális betegekkel, a veszélyeztetettekkel időben találkozhassunk, mert Ők, Önök nem a rendelőnkben, hanem otthonukban, a saját életükben tartózkodnak.

Rengeteg közöttünk az olyan személy, aki már egyszer átesett valamilyen keringési krízisen, infarktuson, műtéten, stent beültetésen, ritmuszavaron, tehát valódi beteg. Önök a másodlagos megelőzés alanyai.

Önöknek sem késő még az életmódváltás, a gondozásba lépés!

Szívszalonunkban orvosi ellenőrzés és orvosi, újraélesztési készenlét mellett vehet részt szakértő gyógytornász vezetésével valóban kiscsoportos, egyénre szabott fizikai tréningben, „kardio“-edzésben. Kimutatott tény, hogy a szívrohamot túlélt betegek között a komplex életmódváltás, a fizikai edzés, a dohányzás elhagyása, az étkezési szokások megváltoztatása már 6 hónap elteltével is hatalmas eredményt hozhat: akár mintegy 4x jobb esélyekkel tudja elkerülni a következő rohamot ahhoz a személyhez képest, aki egyik fent felsorolt életmódváltást sem képes megtenni.

Szívszalonunk két különálló, de összetartozó egységből áll, a keringési betegek számára felszerelt speciális tornateremből és a párhuzamosan működő kardiológiai szakorvosi rendelőből. Ön fordulhat egyenesen vezető gyógytornászunkhoz, vagy kérhet szakorvosi vizitet. Természetesen mindkét aktivitásunk együttes igénybevétele a legbiztonságosabb és a leginkább javasolható. Meg tudjuk határozni a terhelés, az edzés során javasolt tréningpulzust, az edzés típusát, így az edzés eredményesebb lesz. Bizonyos kedvezmények is megilletik azokat, akik fentiek szerint mindkét aktivitásunkhoz csatlakoznak.

Szívszalonunk tehát ambuláns, járóbetegek számára tervezett kardiológiai rehabilitációs központ és jól felszerelt kardiológiai rendelő egyszerre. Munkatársaink kizárólag országos szívközpontban dolgozó szakemberek.

Szeretettel várjuk jelentkezésüket!

Angi János

vezető gyógytornász

Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor

kardiológus
ÉLETMÓD TANÁCSOK
ÖNÖKNEK SEM KÉSŐ MÉG AZ ÉLETMÓDVÁLTÁS
Szívszalonunk két különálló, de összetartozó egységből áll, a keringési betegek számára felszerelt speciális tornateremből és kardiológiai szakorvosi rendelőből.
ÖNÖKNEK SEM KÉSŐ MÉG AZ ÉLETMÓDVÁLTÁS
Szívszalonunk két különálló, de összetartozó egységből áll, a keringési betegek számára felszerelt speciális tornateremből és kardiológiai szakorvosi rendelőből.
Önöknek sem késő még az életmódváltás
Szívszalonunk két különálló, de összetartozó egységből áll, a keringési betegek számára felszerelt speciális tornateremből és kardiológiai szakorvosi rendelőből.